Hm!
Mit is mondhatnék, mikor 5, öt, ÖT (!) hónapja nem írtam semmit? Amúgy pontosan tudom miért nem írtam. Nem volt kedvem.
Most meg van.
Rögtön az elején el kell mondjam, hogy visszaeső vagyok. Visszavettem az órám. Megint írom a cipő-kiliket.
Már motoszkált egy ideje bennem valami szándék, hogy jegyezzek be, mert voltam két FutaPest rendezvényen - Kartalon és Lőrincziben. Jó kis háziversenyek voltak. A Lőrinczi-i kifejezetten jó szervezésű. A kartali nemkülönben, de a lőrincziben érződött egy kis látens profizmus (vaddisznó gulyást adtak a befutó után, azért írom ezeket...).
Na de ma! Ma olyan megbánós nap volt... "Minek kellett ez nekem? ... De jó hülye vagyok!" stb-stb
Gödöllőn voltam az V. Szabadság Napi Futás - Tekerésen. Futottam. Félmaratont. Terepen.
Csináltam már ilyet, több szinttel is, de mintha nem viselt volna így meg. Nyilván de, csak az idő megszépíti. Alig várom, hogy az idő ezt is megszépítse. :D
Az volt az érzésem, hogy erre én nem vagyok felkészülve, de ha már itt vagyok - végigmegyek valahogy. Aztán arra gondoltam, hogy az élet is ilyen. Volt időm filózni ezen-azon - amikor nem káromkodtam, vagy nem a nemzésért felelős szervek és nedvek körül forogtak a gondolataim.
A kedvenc párbeszédem. Magamban, kiabálva hallottam...
- Mondta valaki, hogy jó lesz?
- NEM!
- Mondta valaki, hogy élvezni fogod?
- NEM!
- Mondta valaki, hogy könnyű lesz?
- NEM!- Akkor?!
Túl vagyok rajta és atom keménynek érzem magam. Az óra szerint 510 m szint volt benne.
Sok minden történt. De ami megmozdított bennem valamit, az a következő volt:
A rajt-cél a Gödöllő-Máriabesnyő-i Kegytemplom székelykapus bejárata volt. Volt valami diszkrét bája, amikor apácák ki-be sétálgattak a futók között, közben a kapu mellől ordított a Hell's Bells...
Nem túl összeszedett gondolatok, de most sört kell igyak - ezt érzem. :D
