Kiszabadultam egy börtönből.
Egy olyanból, amiben nem is tudtam, hogy benne vagyok - az ilyenek az igaziak...
Röviden arról, hogy hol ültem eddig...
Elkezdtem futni 30 évesen. Mértem a távot és az időt és a távot - és az edzésnaplómat szorgalmasan vezettem és a távot mértem és az időt nem tévesztettem szem elől - és mértem közben a távot is. Utána rájöttem, hogy mérhetem a pulzusomat is futás közben, mert akkor már a távon és az időn kívül a pulzusomat is vezethetem az edzésnaplómban. Közben meg feljegyezem, hogy hány fokban futottam és közben milyenek voltak az időjárási viszonyok. De soha nem feledkeztem meg az időről, a távról, az edzésnaplóról, az időről, az edzésnaplóról, a távról és persze a pulzusomról.
Olvastam sok szakirodalmat, ami arról szólt, hogy lehet kevesebb az idő, nagyobb a táv, alacsonyabb a pulzus. Mindeközben volt, amelyik a globális felmelegedésről is szólt. És volt, amelyik a pronáló és a szupináló lábakról meg minden ilyesmiről. És én készítettem edzéstervet és futottam résztávokat és hosszúakat és rövideket és gyorsakat és lassúakat és alacsony- és magas pulzusszámmal, boldogan és néha boldogtalanul. És örültem, hogy egy félév alatt az átlagos pulzusszámom kisebb lett kettővel és az emelkedőket is végig tudom futni.
Közben sok-sok minden erre kapacitált. Rápörgettek, mint a búgócsigát: hány km egy évben, futóblogok és satöbbi. És szerettem futni.
És tervszerűen lefutottam az első félmaratonomat és utána tervszerűen a másodikat és tervszerűen edzettem és majd lefutottam az első maratonomat. Mikor befejeztem tervszerűen majdnem sírtam és terv szerint majdnem összeestem.
Azután történt mindenféle az életemben - lehet majd részletezem valaminek az apropóján és egy kicsit takarékra került a futás. Azután nagyon takarékra. Azután kialudt.
Volt 3 futócipőm: aszfalt1, aszfalt2 és terep (azt ugye mondanom sem kell, hogy táblázatban vezettem, hogy melyikben hány km van éppen...). Volt sok jó futóruhám, futókesztyűm, futóórám, kompressziós zoknim, teljes arzenál. És ott pihentek édesen a kamrában, Csipkerózsikaként várva a futó herceget, aki majd magára csókolja őket.
És három hete eljött a nap. Eljött a nap, amikor ismét beöltöztem. Közben az Eye of the Tigert hallottam egészen tisztán a fülemben.
És elindultam. És futottam.
Csak egy dolgot hagytam otthon: az órámat, ami mérné a pulzust és a kilométert. Ezt szándékosan.
És futottam és nem tudom mennyit futottam. És nem tudom mennyi volt a pulzusom...
Azóta ismét futok. Amikor kedvem tartja és amennyit kedvem tartja. Igazi úr lettem - a magam ura. :)
Ezen fogok itt pörögni egyszer-másszor... - Lássuk mi lesz belőle!