Tegnap: 13 km - 70 perc
Húú - ez a futás igen jó volt. Reggel 6-kor indultam a Kálvin térről a következő útvonalon: Múzeum körút - Károly körút - Váci út - Szent István körút - Szigetkör - budai oldalon a rakparton vissza a Szabadság hídig + Kálvin tér.
Mit ne mondjak (ez egy hosszú felsorolás lehetne, inkább mondok valamit) - hideg volt. A Margit-szigetről feljövet hallottam két munkást, amint romantikusan megosztották egymással az érzéseiket a következőképpen:
"- Azért érződik a -4 **szki!"
Szemérmesen megvallom minden rutinos budapesti futó előtt, hogy én tegnap vesztettem el a Sziget-kör-szüzességemet. Biztos ezért fájt is egy kicsit. Az történt ugyanis, hogy gyanútlanul, kíváncsian ráfordultam a futópályára. Ízlelgettem, kóstolgattam. Hamar rájöttem az éles eszemmel, hogy ugyanúgy lehet futni rajta, mint máshol. Futottam hát úgy, mint máskor - gondolatban pedig elindultam a saját kis köreimre. És aztán egyszer csak a földön találtam magam. Elestem. Le a földre. A futópálya ugyanis fel volt válva egy illesztésnél. Én pedig éppen flow-ban futottam...
Sokat nem gondolkoztam akkor.
Majd csak később. Ki a hibás, hogy elestem? Nyilván nem figyeltem a lábam elé minden pillanatban. Ilyen szempontból én. De ezt nem éreztem teljesen jogosnak. Azért nem én vagyok a hibás, mert ismeretlenül bizalmat adtam egy futópályának és azt gondoltam - én naiv - hogy csak úgy simán körbe lehet futni rajta. Ezt mutatja ez a pálya... ki van világítva, meg szép, meg szép a hely... hát ki gondolta, hogy fel van válva.
Ez az esés meg is nyugtatott. Teljesen váratlanul ért, de annyira jól estem, hogy nem zúztam össze magam, felpattantam és futottam is tovább. Azért nyugtatott meg, mert azt vontam le belőle, hogy jól tudok esni. Jobb helyeken ezt külön tanítják... :)
Ez volt az első, ami futás közben eszembe jutott és eltartott egy darabig:
Mire visszaértem, már annyira elégedett voltam a futással és az egész nappal - bár még alig kezdődött el, hogy a következőt kiáltottam az égre:
Jó ez a kép... :D
